A vörös sárkány barlang

*skorpióvá válva sikerül kitörnöm a szorításból*
-Azt hiszed megijedek tőled,mert egy hatalmas,vörös sárkány vagy?

Amit eltűnik meg ijedek.

Furcsa zajt hallok hátulról, így érzem, hogy valami nincs rendben. Meg a barlangban hagytam az esernyőm is, így van okom visszamenni.
-Te csak menj előre. Ottfelejtettem az esernyőm. Mindjárt jövök.- mondom Nanának, és máris eltűntem a barlang bejáratánál.

*valami megragad hátulról és visszarángat a barlangba*
*ezt a két lány nem veszi észre*

Kissé fáradtan megyek Tsubaki mellette.

Mikor kiérünk, már nem esik az eső, így egy kicsit könnyebb lesz hazamenni. Lassú léptekkel haladok, így könnyen haladunk.

-Egy méterre sincs a kijárat

Megyek vele de nem tudom kijutunk-e.

-Rendben.- Jelentem ki, és elindulok a kijárat felé. -Gyere utánunk.

-Ha annyira szeretnétek,akkor menjünk

-Neked is pihenned kellene valahol.- Jelentem ki. -esetleg lepihenhetnél nálunk.- Nem tudom, hogy Nana mit szól ehhez így figyelem a reakcióját. Tudni szeretném, hogy egyet ért-e velem.

-Vidd csak haza a lányt
-Nekem még keresnem kell egy hazautat és megölni Tűzmanót

-Tsubaki haza akarok menni-szipogóm hisz félek meg fáradt vagyok

Egy pillanatra hátra pillantok Nanára, majd ismét Ganterra.
-Nem szertetett volna bejönni a barlangba.- Csak ennyit mondok, és ismét csöndbe burkolózok.

-Ő mitől fél?
*közben felállok*

Csöndesen bújok Tsubaki mögé.

Csendes léptekkel haladva veszem észre Gantert, és megállok mellette. Egy kicsit meglepődöm, hogy itt találom. Nem szólalok meg, inkább csendben megvárom, hogy ő mit mond.

*kinyitom a szememet és megpillantom Tsubakit*

-Rendben.- válaszolok neki, és abba az irányba megyünk. Tudom, hogy nem szereti az ilyen helyeket. Ezért is mondtam neki, hogy menjen haza. Könnyed lépésekkel szinte hang nélkül haladok előre. Nem látok valami sokat, de a szemem már elkezdett hozzászokni a sötéthez, így valamicskét ki tudok venni a barlang belsejéből.

-Azt hiszem jobbra...
Nyögöm ki de karolom át.

Ahogy Ikrem válaszol odalép hozzám, és belekapaszkodik a karomba. Összecsukom az esernyőt és elindulok befelé. Testvérem a karomba kapaszkodva halad mellettem. Ahogy haladunk befelé egyre sötétebb lesz, és szinte már semmit sem látunk.
-Hol van az, akit láttál?- Kérdezek rá, arra amit Ikrem tud csak, és ő készségesen válaszol is. Abba az irányba haladunk tovább, amelyet Ő mondott.

*a rémálom nem ér véget és forgolódni kezdek*

Ahogy Ikrem azzal kezd el érvelni, hogy bent fogunk ragadni, visszafordulok felé.
-Ha nem szeretnél nem kell jönnöd.- Szólalok meg, és felé nyújtom az esernyőt. -Menj haza nyugodtan, de én maradok.- Így állva megvárom a válaszát.