Tó a város határában

-Hidegen hagy a háború. Nem akarok belefolyni az ilyenekbe. Nincs közöm ahhoz sem, amit az imént említettél. Ne tekints rám úgy, mint valami kirendelt megfigyelőre, mert nem vagyok az. Semmi kapcsolatom nincs a többi istennel, és nem is akarok kapcsolatot kiépíteni.- Hangomban valamiféle megvetés hallható, de igen gyengén. Nem igazán akarok foglalkozni a többi istennel, és nem is érdekelnek. Habár nem emlékszem arra az időre, mikor még a többi istennel éltem, azt nem akarom, hogy megint a figyelmük középpontjába kerüljek. Utálom őket, mert nem képesek semmit tenni, ha látják az embereket szenvedni, és nem is akarnak belefolyni az itteniek ügyeibe. Annyira mások, mint én és ezért nem is áll szándékomban belefolyni a dolgaikba.
Chloe a vállamon ülve jelenleg inkább hallgatásba merül, mint rendesen. Azonban látszik rajta, hogy érdekli a beszélgetést. Hagyom, hagy folyjon bele, de Ő mégsem teszi meg. Hallgatása azt jelzi, hogy nincs mit hozzáfűznie és az én állításom sem akarja nyomatékosítani, esetleg megerősíteni. Tudom, hogy nem igen szeret társalogni, de egy kicsit talán jobban belefolyhatna ebbe a beszélgetésbe, hisz neki is lenne mit mondania.

-Nem csak szórakozásból csinálom. Ha nem teszek semmit soha nem tűnnek el. Nem éppen szórakoztató dolog állandóan harcolni.- hangom most is unottan cseng. Nem is igazán érdekel a dolog, de zavar, hogy Kazuya megpróbál kioktatni. És is nagyon jól tudom, hogy ők még gyengék, de nem tehetek az ellen semmit, hogy rám támadnak. nincs mit tenni így gyakran végzek velük. Nem szeretek harcolni, és ez meg is látszik a harcmodoromon. Általában csak kitérek, és ritkán támadok úgy, hogy annak súlyos következménye legyen.
-Egyikünk sem szereti, ha ez van, de valahogy meg kell védenünk magunk. Te talán nem így teszel?- Chloe halkan szólal meg, de érthető, amit mond. Nem akarok belemenni a részletekbe, de Chloe pontosan rámutatott a dolog lényegére. Önvédelemből tennem kell valamit, és nem hagyhatom, hogy csak úgy megöljenek. Mint mindenki más én is élni szeretnék, szóval Kazuyának nem lehet ez ellen semmi kifogása.

-Nem rossz, tehát a szél a te fegyvered. Mindenesetre nem tudom eddig milyen démonokkal találkoztál de nehogy azt hidd, hogy mind ilyen gyenge. Ezek csak unott démonok voltak akik úgy gondolták megölnek egy istent. Mindenesetre ezeknél sokkal, de sokkal erőseb alvilági lények is élnek, nem tudom eddig milyen szintű démonokkal találkoztál, de remélem tudod, hogy az alvilág kezd rád felfigyelni Rokujo és nem tudom meddig hagyják, hogy tovább öld ezeket a szánalmas démonutánzatokat, de egyszer lehet, hogy miattad és az olyan istenek miatt mint te fogják megtámadni a fajtádat a démonok mint az már nem egyszer megtörtént... *hangomon enyhe vérszomj érződik*

Hidegen hagy, hogy Kazuya nem száll be a harcba. Ahogy a démonok ismét felém fordulnak szélvihar kerekedik. A szél éles pengéi végeznek a démonokkal, és testük a földre hull. Chloe visszatér hozzám, és ismét leül a vállamra. Egy pillanatra elmosolyodik, de elég halványan, így nem igen lehet észre venni.
-Ez gyors volt.- hangjában volt valami, ami elismeréshez hasonlított, de nem lehetett tökéletesen kivenni. -Általában többet játszol velük.- Hangja most egy kicsit a megrovás érződött, Ezt én is megéreztem, és könnyeden válaszoltam neki.
-Valóban? Én nem vettem észre.- unott hangomba egy kis gúnyt is észre lehetett venni, de csak ha nagyon figyel az ember. Chloe azonban szélesen elmosolyodott, és nem mondott többet.

~Ezek nem hozzám tartoznak. Akkor az tehetek velük amit akarok, mindenesetre inkább ráhagyom az istenre, majd kiderül legalább, hogy mégis milyen ereje van.
*leülök és csak figyelem az eseményeket*

Nem igazán törődöm a démonokkal. Azonban nem is kell megkérdeznem sem, hogy mit is akarnak itt. Az egyik -talán a kis csapat vezetője- Megszólal, érdes, és irritáló hangján.
-Na ide figyelj kölyökisten.- Hangja tele van undorral, mely engem egy kicsit sem hat meg. Már megszoktam, hogy így beszélnek velem. -Most szépen megadod magad, és fájdalommentes lesz a halálod, vagy a nehezebb utat választod, és mindannyian addig kínzunk, míg bele nem halsz.- Hidegen hagynak a szavai, hisz mindig én jövök ki győztesen az ilyen küzdelmekből. Nem igazán van most kedvem harcolni, de ahogy nézem ebből nem jövök ki, csak beszéddel.
-Nekem olyan mindegy.- Hangom unottan cseng, de Chloe kiolvashatja belőle, hogy itt nem tudok elmenekülni a harc elől. Felreppen vállamról, és arcom magasságában megáll egy kicsit a levegőben egyensúlyozva.
-Értem. Akkor én most megyek.- Tömör válaszát valószínűleg, csak én értettem meg. Fellibben annak fának a lombkoronájába, ami alatt nemrég ültünk, és már nem is látom. Szemem a Támadók felé fordítom, akik nehéz felszerelésük súlya alatt kezdenek el támadni. Lépteik hatalmasat durrannak a földön, de én nem mozdulok egészen addig, míg karnyújtásnyi köztünk a távolság. Ekkor hirtelen ugrással a kis csapat mögött termek. Nem áll szándékomban megszólalni, és ez eléggé süt is rólam. Kezeim zsebre rakva várom, hogy a démoncsapat megforduljon.

-Igazából csak járjuk a világot. Nincs konkrét cél az mögött, hogy ide érkeztünk.- Csendben várnám a következő kérdést ám Chloe felreppen vállamtól, és ez elvonja figyelmem. Nem szokott ilyet csinálni, szóval jobb, ha odafigyelek rá.
-Mi a baj?- Kérdezem apró társam, mire ő visszanéz rám, és szemében látszik, hogy nagyon aggódik.
-Közeledik egy csapat. Valószínűleg nem éppen békés szándékkal.- Hangjából is csak úgy süt felém az aggodalom, de egy külső szemlélő nem veheti ezt észre. A mi viszonyunk igen belsőséges, így a legkisebb változást is észrevesszük a másikon.
-Akkor fel kellene készülnünk.- Hangom most is érzelemmentes, mint mindig, de Chloe megérzi, hogy valami megváltozik benne, és visszaül a vállamra. Talán azt reméli, hogy ezzel megnyugtat, és valóban így is van. Miatta nagyon aggódom, és szeretném őt biztonságban tudni. Tündérkém a vállamon ülve várja a csapat érkezését, én pedig felállok, és így várok.
Nemsokára elő is tűnik egy kisebb csapat démon és fegyvert fognak ránk...

Felnézek Kazuyára, és unott hangon válaszolok.
-Ahhoz már elég jól értek, hogy kiszúrjam a démonokat.- Mondom, de többet nem áll szándékomban megszólalni. Ekkor azonban Chloe hangját hallom meg.
-Nem lesz probléma?- Halk kérdésére persze nagy figyelmet szánok. Egy kis gondolkozás után válaszolok is neki.
-Nyugodj meg. Semmi probléma nem lesz.- Jelentem ki, és komolyan is gondolom. Nem igazán bízok a démonokban, de nem érzem úgy, hogy félnem kellene. Chloe csak csendben biccent, és egy kicsit nyugodtabbnak is tűnik.

*elkezdek közeledni Rokujo felé, majd megállok előtte*
-Üdv, ezek szerint észrevettél...

Néhány percig csak csendben figyelem a tavat, és elmerengek egy kicsit. Ekkor veszem csak észre, hogy nem csak én és Chloe vagyunk itt.
-Chloe lennél olyan kedves, és üdvözölnéd helyettem is a még itt tartózkodót.- Kérem megy partnerem, aki csendben végig hallgat, majd biccent egyet, és könnyeden a levegőbe emelkedik. egyáltalán nem hallatható szárnycsapásokkal szeli a levegőt, majd Kazuya előtt megállva halkan megszólal.
-Üdv! A társam üdvözletét küldi neked.- Ennél többet nem mond, majd visszafordul, és ismételten leül a vállamra, ezzel jelezve, hogy befejezte feladatát.
-Köszönöm szépen.- Hangom most is ugyan olyan színtelen mint mindig. Chloe csak biccent, és ismét csendben maradunk.

*meghallom Rokujo hangját és visszafordulok, majd távolró figyelem*
~Egy Isten? Reméltem , hogy erre nem lesznek, hogy miért nem bírnak engem...?

Egy kissé még új nekem a környék, de valahogy csak eligazodok majd. Chloe ebben igazán sokat tud segíteni, hisz a tájékozódáshoz igazán ért. Nem tudom, hogy hogyan is keveredtem a tóhoz, de itt lyukadtam ki a sétám közben. Igazán szép a környék, és minden olyan békés. Remélem, hogy itt képes leszek nyugodtan élni.
-Mi jár a fejedben?- Hallottam meg Chloe hangját, mikor már percek óta egy helyben állva bámultam a tavat. Hangja most is halkan csengett, mint mindig. Rózsa színű szemeit rám emelte, és csendes szárnycsapásokkal egyensúlyozott mellettem a levegőben.
-Csak a tájat néztem. Igazán szép.- Most is unottan válaszoltam, mint ahogy ezt tőlem már megszokhatta. Régóta vagyunk együtt, így ő megérzi, hogyha a kedvem változik. Mindent ki tud olvasni belőlem, mert ismer, mint a saját tenyerét. Lehet, hogy mások semmilyen változást nem tapasztalnak, de ő pontosan tudja, hogy mi az ami megváltozik bennem. Tökéletesen átlát rajtam.
-Valóban szép a táj. Igazán békés itt.- Megint halkan válaszolt, és könnyeden leült a vállamra. Általában itt szokott elhelyezkedni, és én is hozzá vagyok már szokva, hogy mellettem van. Néha még a döntéseimet is befolyásolja az, ha valamit a fülembe súg.
-Akkor akár meg is állhatnánk itt egy kicsit.- Kedvtelen hangon szólaltam meg ismét, majd elindultam az egyik fához. Leültem alá, és hátam a vaskos törzsnek döntöttem. Chloe továbbra is a vállamon foglalt helyet. Eleget sétáltam már, szóval egy kicsit talán meg kellene pihenni, és ehhez keresve sem találnék jobb helyet ennél.

-Viszlát.
~Család, testvér...
*elmeghyek*

-Nekem Ő a családom.
-De azt hiszem én megyek is.
-Viszlát.- Köszönök el, és elmegyek.

-Rendben.
A továbbiakban nem szólalok meg. Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Nem tudom, hogy milyen témát hozhatnék fel.

-Miért gondolod ezt rólam?
-Szeretném tudni.
Valóban szeretném megérteni, hogy miért gondolja ezt. Mivel ilyet még nem mondtak rólam.