Tengerpart

-szia akkor én megyek-elindulok lassan

Kicsit riadtan nézek nem nagyon tudom mit mondjak.
Mikor a bátyja tudatlanul le farkasoz.Kicsit el nyávogom magam.
-Kösz de nem kérek.-kicsit idegen ez nekem és illedelmesen nemet mondtam.

-De nem tudom lehet hogy zavarná a neko szokásom.Nem nagyon akarom megzavarni a családodat.-Kisé idegesen nézem őt.

Utána rohan és megy vele.
-Ugye nem baj?-Mivel tudom hogy vacsora van.-Mesélhetnél róluk út közbe.-Kérdőn néz.

Megerősítem de tudom hogy ha itt van Tsubaki akkor erősebb lenne akkor.
-Testvérem csak az ikrem van Tsubaki.A szüleim haltak meg.De inkább hagyjuk a családom.Neked vannak tesóid és szüleid.-Kicsit nagyobbít a pajzsomon és így Rita se ázik meg.
-Jobban szeretem ha simán Nanának de Hachikonak senki nem hív már-szomorúan mondja.Majd morcos kicsit.

Elengedem a vállát és gyorsan az áthatolhatatlan pajzsot emelek magam fölé.Majd mikor meg szólal furcsán nézem.
-Niigaki Nana Hachiko.Tuti hogy Tsubaki most biztos aggódik.-Majd visszamegyek a sziklához és egy keresztet rakok oda. Már egy csomó ott van számilag 8 lett. Nyolc éve hogy nincsenek a szülök életben A sziklán a két név "Niigaki Ayumu + Akai Yuki" és egy olyan szó hogy a "két ikrei :Niigaki Tsubaki és Nana"

Kicsit unottan nézem magam elé és pihenek.Elég megviselt az a betegség még sovány vagyok mint amilyen voltam.Kicsit futkosok,majd a keresztjeimet nézem és ruhámat igazítom.Hiányolom Tsubakit,nagyon vele nem félek de nem nagyon akarok rá támaszkodni. Tüsszentek egyet.
-Eső lesz ne már-egy szikla felé megyek. Észreveszem a lányt de nem figyelek rá minek menjek oda lehet hogy ellenséges.Sóhajtok oda érek a sziklához bele van vésetve két név és két olyan szó ami nagyon szomorú.
-Anyu és apa itt találkoztak de itt lett vége mindennek.

Sétálok egyedül.Nem akarom tudni mért vagyok itt.

Bár igaz nem annyi a súlyom mint régen.Meg elégé sápadt vagyok és még a sebem nem látszik de kicsit gyulladt.Ébredezek.
-Tsubaki ne aggódj-Nyögöm ki és visszaesek a tudatlanságba.

Egyre nehezebben haladok. Nem igazán tudom megmondani, hogy mi lehet az oka. Szeretnék sietni, de nem megy. Lépteim nehezek. Nana súlyát nem annyinak érzem, mint amennyi valójában.
~Miért történik ez most?~ Habár nem adok hangot mondatomnak látszik, hogy valami nem stimmel, de hazáig mindenképpen kibírom.

Fekszek egy kicsit tudatlanul.Szuszogok.

A hátamra veszem Nanát, és elindulok vele haza. Szeretném ha jobban lenne, de ilyen körülmények között nem tudok mit tenni.
-Segítek. Ne aggódj.- Próbálok nyugodt maradni. Szeretném megnyugtatni.

Sírok és halkan motyogok."Segíts nem bírom."Elájulok és csak szuszogok.

Ahogy Nana kibillen az egyensúlyából azonnal elkapom, és gyengéden a földre fektetem. Nem tudom, hogy mi baja lehet. Nem értem, hogy miért nem szól egy szót sem, és ez nagyon nyugtalanít. Nem tudok semmit sem tenni amíg nem tudok többet arról, hogy mit is érez. Azonban nem merek megszólalni. Nem merem szólásra bírni, mert félek, hogy csak rontok vele az állapotán.
Aggodalmam kiül az arcomra. Nana fölé hajolok és próbálom ellátni valahogy. Aggódó arcom képtelen vagyok elrejteni.

Egy picit összeesem de nincs rendben de próbálok jól lenni de nem bírok mozdulni. Meg se nem bírok szólalni, teljesen lebénultam a félelemtől és valami nyavalyától.Látszik rajtam hogy félek.Tsubakit csak nézem és várom hogy segít.

Látom, hogy Nana nincs jól. Felállok, és vele tartok. Remélem, hogy nem lesz semmi baja, de azért vagyok mellette, hogy segítsem amiben kell. Szeretnék neki mindent megadni, és mosolyogni látni.

Nem szólalok meg. Elégé sápadt vagyok és elballagok a partra.Nem vagyok éppen prímán de nem mondom.Félek hogy Tsubaki nem nagyon tud mit mondani.

-Sajnálom.- Ennyit sikerül kinyögni, mikor látom, hogy Nana egy kissé morcos azért, mert nem szólalok meg. Többet nem merek mondani. Igazából annyi minden van a fejemben, hogy nem is tudok mihez kezdeni vele. Annyi kérdésem lenne, de nem szeretnél letámadni velük.